Meglepődve láttam meg ezt a féloldalra dőlt, megfeneklett teherhajót az isztambuli tengerparton. Mérnökként mindig tisztelettel adózom a nagy gépek iránt, és egy ilyen gép pusztulása valami komor, szomorú szépséget hordoz számomra.

Áprilisi naplemente a Margitszigeten. Sajnos keményebb papírra nagyítottam a kelleténél, ezért a háttér kicsit bebukott. Az arcbőrt kitakarásos woodoo varázslatokkal próbáltam megmenteni, és a kezdeti hullafehérséghez képest nem lett rossz. Szinte biztos le lehetett volna nagyítani szebben, csak sajnos a nega ronccsá karcolódott. Ha tudnám mitől...

Ezt kifelejtettem az előbb. Ez az egy szándékosan cyberes, a többi meg nem. Eredetileg azt a címet akartam, hogy Esemény Horizont vagy valami ilyesmi (mert tök jól hangzik) de marad ez is a Metró sorozatban.

Még mindig a napraforgó. És még egy tapasztalat: kedvenc reprófilmünk mégsem annyira ortokromatikus, mint hittem. A papír az nagyon.