Vágva, az más tészta. Van mit és miből vágni. Ez pl. így nagyon jó.

ahha.

Hivatkozva a már nem élő soproni szakkörvezetőmre: A legjobb obi a nagyolló! De csak akkor használ, ha van hozzá JÓ alapanyag!!!

Tóni, remélem nem haragszol meg, de én ezzel a kijelentéssel nem tudok azonosulni.

Akkor nem érted a lényegét. Ahhoz, hogy az ember megtanulja egy jó téma meglétekor a megfelelő kivágás exponálását, a legjobb gyakorlás egy nogyobb kép "vagdosása", értsd alatta, hogy a vágással jelentősen befolyásplsz egy képelem hangsúlyát az összön belül.

Tóni! Ezt én is megteszem, néha gyakorlatban is, de leginkább fejben. Szoktam takargatni a képeket, nem csak a sajátjaimat. És nézegetem, hogy tetszik jobban. Szóval ez valóban fontos, csak én meg úgy vagyok vele, hogy az az igaz, ha a képet a helyszínen készítem el, és nem a műtőasztalon.

ja, és nem gondolom, hogy egy kép rossz, ha meg van vágva! ez egy saját magammal szemben támasztott igény, ami reményeim szerint a fejlődéshez vezet.

Igen, ez döntés, ízlés kérdése. Szerintem a vagdosás is, ha nem vagy elég szigorú, tompítja az érzéket, rászoksz a vágásra, így meg: látod, hogy vacak, elgondolod, hogy miért, és lehet továbbmenni, mert végülis, tanulsz, nem olyan fontos képek ezek még. Meg: dehát ezt ismeritek már, nekem nem szerencsés a kockába vágás-tanulás, hisz nincsen KF-je, minek így tanulni? Szerintem érezni kell és csontra megtanulni azt a formát, amiben vagy, a téglát, annak a "szellemét", mint ahogy a kockának is van olyanja, és én pl. a kockáét szeretem, soha nem tudnám, mégha jobb lenne is a kép tőle, téglába vágni. De ez régi vitatémánk szerintem, mindenki máshogyan tanul. De azt valódi veszélynek érzem, hogy az ember rászokik a vagdosásra, bárhát van elég nagy név a fotótörténetben, aki a vágásnak volt a híve. Én pl. nem, ennyi.

Szerintem minden módszer a fejlődéshez vezet, ha tudatosan és főleg pozitív hozzáállással alkalmazod. pl. ezért jó más alkotó embernek megmutatni a képet, aki a saját vesszőfutása után másképp néz és értékel, s itt az értékelésen van, legalább is nálam a hangsúly.

A lényeget én a tanulási célú vágáson értem. Aki elkezd kiállítani, és szüksége van a min24×30-as képre, az úgy is hamasosan rájön, hogy a helyszínen kell megfontoltan dönteni.

persze, ezt én is így gondolom. és lehet, hogy minden módszer a fejlődéshez vezet, csak kinek melyik a hatékonyabb, szimpatikusabb. én aszondom, hogy ha komolyabban (nem belógó izé vagy minimális félrekompót miatt) belevágok a képbe, akkor elismerem, hogy ezt a képet elszúrtam. ha meg elszúrtam: nem is fogom igazán szeretni. és innentől mindegy, hogy mást nem érdekel, hogy vágva van. engem zavar.

pont most olvastam egy Koudelka-intejúban, és ide kívánkozik:

- Have you ever studied composition?
- I started to take photographs in a 6x6 square format. But I made all
formats out of them. What i didnt need in the frame, i cut off. I pasted
the results into workbooks. On one double page i had a 6x6 contact
print and next to all the possible croppings I could find in it. This
helped me to learn composition and also to chose only part of a whole.
I was learning to see and to separate the essential from the
inessential. That was how, in 1958, i made my first panoramic
photographs, by cutting off the superfluous.

Aha, ez jó, érdekes.

Szerintem nem szabad annyira ragaszkodni az adott formátumhoz. Ha ilyen szigorúak vagyunk akkor ugye a négyzetes formátum már rég halott hiszen nincs is ilyen digi gép. (Hátfal nem ér) A 6x6 is ugyebár azért lett kitalálva hogy ne kelljen forgatni a gépet a fekvő és álló formátumhoz. Szerintem tök jó dolog a vágás, én vágok mindent mint a gép és ha Endre most itt lenne akkor gondolom helyeselne :) És persze most nem arról a vágásról beszélek hogy rossz a kompót és a kép 80% át eldobom, hanem hanem hangulattól függően az egyik oldal mentén vágok négyzetre vagy panora. Jó az.

és nem jobb eleve olyanra csinálni? ha van kockára vágott képed, felhúzod mondjuk 50x50-re, majd ugyanazt megfotózód pl. közép vagy nagyformátummal vágás nélkül, és felhúzod 50x50-re, akkor melyik fog jobban tetszeni? én nem azt mondom, hogy nem lehet vágni, hanem azt, hogy a képből ki lehet hozni a maximumot vágás nélkül is. persze egész más a helyzet, ha nem lehet újra csinálni a képet, vagy a kép olyan, hogy nem is lehetett/kellett annyira komponálni. az teljesen más tészta. ott viszont nem annyira zavaróak a kisebb hibák, és hát az ilyen helyzetekben történő komponálás is fejleszthető. de a kompozíció az egy olyan mélyen szerves, lényeges eleme a képnek, hogy rendben kell lennie, ha igazán jó képet szeretne az ember.

Nem jobb!!!! Vágni kell, az atyaúristenit is, de vágni, agyba-főbe, hadd pusztuljon a burzsoá, a proletár, a buddhista, a nikodémus, az ösztrogén, a genetikus, a pszeudo, a kanapé, az amerikai, a puszedli, a nanotechnológia, az ökölógiai humanizmus csődje, nagymama legkisebb tyúkja, Buksi fél farka, Niels Bohr sarkantyúja, Laci bácsi fagylaltja, pabo kék korszaka, a nap-és holdfogyatkozás, a fülpiszok, a talpmaszázs, a kisgazdapárt nosztalgiája, a sáskajárás, a futball vébé, az az ismeretlen betegség, amit még nem ismerünk, de ha megismerünk, lefosandjuk tőle mindkét lábunkat, de alulól felfelé, és a dada. Meg a fokhagyma.

De hát nem is létezik négyzetes cmos, panoráma meg pláne akkor meg hogy? Nem beszélve a négyzetes nagyformátumú gépekről és a négyzetes fotópapirról.

Ha nem is létezik, akkor is! A lényeg: ha digizel, hüjeség kockára, ha nagyformátumozol, szerintem akkor is, de ha van egy Rollid vagy egy Hassyd, és szereted is ezeket és mondjuk nem véletlenül választottad, mint én, mert szereted a cuccot, meg a kockát, hát akkor minek vágjam meg pl. a kockát téglára? Mégha a kép úgy jobb is lenne, inkább eldobom, megcsinálom újra, mert nekem a kocka kell, azt szeretem, ennyi. Tök mindegy, mit csinálsz és mivel, csak valahogy alkalmazkodj a formához, amiben vagy és próbálj abba készre kompótozni, az a tökéletes. Ha picit vágni kell, okés, ha jó a kép, erős, csak van egy pici izé, belógó fafül, elefántnemiszerv, oké, vágjuk, de 6×6-ra fotózni és aztán táglára vágni, mondjuk rendszeresen, ennek nekem nem sok teteje van, és fordítva sincs, téglát rendszeresen kockára. Ha tanulni akarsz, ha el akarsz valamit érni, ha jó fotókat akarsz, ahhoz bizony rendszeresség kell, és meló, nem összevissza vágni, ahogy jön, vágni: tanulási célzatból max.

Csakhogy én arról beszélek amikor valaki mindenképpen négyzetes képeket akar és mondjuk pont nincs filmes gépe, mondjuk egy hasszija. Kisfilmet vagy digi képet is kell vágni mert sokszor egész egyszerűen csak négyzetben adja ki a kompótot. Meg aztán hiába van hasszid ha pont olyan objektiv nincs hozza ami kene, a rollirol meg mar nem is beszelve, mivel fix.
És ha történetesen 30 év múlva már film sem lesz kapható és tévén fogjuk a 3ds képeket nézegetni én akkor is kockára fogom vágni a képet ha kell. De ha kell a tévét is.

ez így nem jó, bence. ha te tényleg négyzetre akarsz fotózni, akkor az nem kifogás, hogy csak kisfilmesed van. vagy digikompaktod. én is meg akartam csinálni az Ansel Adams sorozatomat a rákosrendezői dombságról, csak nincs nf gépem, de épp vettem egy ixus W-t, 1.1 megapixel, azzal csinálom, és jól felturbózom fotopopban. most komolyan. azt a technikát kell használni, amit a kép, sorozat, gondolat stb. igényel. ha kockát igényelsz, akkor kockában fotózz.

olyan sincs, hogy pont nem volt ilyen és ilyen objektíved. ezek nem kifogások. a kép szempontjából édesmindegy, hogy a nagymamám járókeretét használom objektívnek vagy mit. senkit nem érdekel, hogy mid van, mid nincs, ha a képeket nézzük. illetve érdekes lehet, de csak mint adalék, a képeken felül.

amúgy meg biztosan lehet filctollal behúzni a kocka határát a kisfilmes mattüvegén, és akkor úgy komponálsz, de ez eléggé konyhamódszer. másrészt viszont módszeres, és olcsó.

és hát ez leginkább hozzáállás kérdése. van, aki kompromisszumot köt, és a legkönnyebb irányba sodródik. mondjuk az alkalmazott fotográfusok lehetnek ilyenek. és vannak, akik nem kötnek kompromisszumot. az alkotó fotográfus jó esetben a második táborhoz tartozik.

bence: na, pabonak igaza van, ezt nem ragoznám, viszont: pont az a lényeg a Hassyban, de a Rolliban is, hogy azzal gazdálkodj, ami van, teher alatt nő a pálma ugye, azaz adott objektívvel gazdálkodj, eleve abba/azzal komponálj. Én tökre nem veszem észre, hogy nincs 150 vagy 250 vagy 350 vagy 50-esem, nem hiányzik, azzal dolgozom, ami van, hadd ne mondjak ilyeneket, hogy Meatyard egész életében egy Rollival dolgozott, mégcsak szűrőket sem használt, Bresson meg ugye-ugye, nekem az a koncepcióm, hogy nem csak a pénz, a technika a lényeg, hanem adott esetben a minimumból kihozni a maximumot, a hiányosságot erénnyé avatni stb., ugye O. Tamás és az ő vacak Pajtása és egészen kiváló sorozata itt. Hát kell a Pajtásnál több, ha kitalálod hozzá a koncepciót és ilyen szuperül megcsinálod?! A fotográfia ott kezdődik, hogy kezedbe nyomnak egy Szmenát vagy egy lyukkamerát és csinálj valami jót, és ha van benned valami, csinálsz, és nem sírsz más gép, más objektív után, merthogy te csak azokkal

tudnál zseniális lenni. Ez nem olyan, hogy a nem megfelelő méretű cipőben nem tudsz járni, itt minden méret megfelelő, csak koncepciót találj hozzá, azaz hihi, lábat. Pl. a Rolli az egyfajta világlátás, forma, Rollit az ember úgy vesz, hogy végigsakkozza, mit fog, mit tud vele kezdeni és elkezdi és jó lőn és rájön, hogy nem is kell más, mert mindent meg tud oldani. Ha az ember Rollit vesz, nem búbosbankát akar fotózni 1000 méter távolságból. Amíg nincs NF-em például, bizonyos dolgokat csak vágyakozva nézek és elraktározok, nem próbálom megcsinálni, mert minek szarul, mert ahhoz NF kell, nem lehet összevissza ütni-vágni, illetve lehet, de akkor az a koncepció, hogy nyilvánvaló NF-témát kompakttal lövögetek invenciózusan és aból lesz a truváj. Nekem pl. ez (is) az alapvető bajom Márk épület-és épületbelső fotózásával, mert letárgyaltuk, hogy nincs pénz NF-re, meg ilyesmi, KF-re, de akkor én átalakítanám a koncepcióimat arra, ami van, mert nekem ez így nem elfogadható, ez az eredmény.